#magyarkulturanapja
A múlt hét folyamán mindhárom épületünkben megemlékeztünk A magyar kultúra napjáról!






„A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. Szavai szerint ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is.”
Volt közös és egyéni verselés, éneklés, megismerték a Bukovinai székely népviseletet, hallottak a gulyások életéről, volt játékos kvíz a felnőtteknek, a gyerekek pedig a magyar népmese címeket egészíthették ki.
Az ovi galériába gyűjtöttek régi tárgyakat, amiből kiállítást rendeztek. Köszönjük a segítséget!
A műsor végén együtt elénekelték a Magyar Himnuszt.